A méhek gondozása

2011. november 15. kedd, 16:20 Méhészet - alapok
Nyomtatás

 

A méhek gondozása a tavaszi kieresztéssel kezdődik. Moson, Sopron és Vas megyében – a burgenlandi szokásokhoz hasonlóan – már Üszögös Szent Péter napján (február 22.) megemelik a méhkasokat, megkopogtatják, „felébresztik” a méheket. A kieresztés ideje az időjárástól függ, de általában március végén (József napján, március 19-én, Gyümölcsoltó

méhek gondozása

Boldogasszony napján, március 25-én), április első hetében tágítja, nyitja ki a röplyukat a méhész. A 17–18. századi magyar méhészkönyvek azt tanították, hogy legjobb szerdán vagy csütörtökön kiengedni a méheket, mert akkor nyáron át szorgalmasan hordják a mézet. A hétfőn kibocsátottak tunyák, betegek, restek, a keddiek veszekedők, irigyek, a péntekiek „szerelmeskedők”, egymáshoz vendégségbe járók, a szombatiak mordok, erőtlenek, a vasárnapiak kevélyek és kövérek.

Előfordul, hogy imaszerű vallásos szöveget (Benedictio ad Apes) mondanak a méhek tavaszi kieresztése, rajzása alkalmával. Kalotaszegen a 19. század végén a következő szöveg volt ismeretes: „Méhek, repüljetek! A gonosz felett győzedelmeskedjetek, hogy a szentséges Szűz Máriának viaszt adhassatok, hogy Jézus Krisztus Urunk dicsőségére mézetek legyen.” A méhek ilyen biztatása, dicsérete a katolikus egyház révén került el a paraszt méhészek közé. Hasonló szövegek Nyugat-Európában már a középkorban ismeretesek voltak, de a méhek túlzott dicséretét már Kr. u. 378 körül Szent Jeromos elítéli.

 

Még 50–60 évvel ezelőtt is előfordult, hogy a kieresztés napján a röplyukba csukafogat, farkasfogat, farkasgégét, kakasvérrel megkent vörös posztót, paprikát tettek, hogy a méhek mérgesek, bátrak legyenek. A palócoknál, a Szlovákiában lakó németeknél a bátorság serkentésére a 20. század elején fából faragott farkasfejet illesztettek a röplyukba. Ugyanezért Gömöriben a kasra harapófogót erősítenek, a röpnyílás elé a kirepítő deszkába szeget vernek. A nyírségi görög katolikus falvakban a röplyuk fölé helyezett tövises ág, szúrós növény, sarló is fokozza a méhek bátorságát, de véd a gonosztól is. Ha a kibocsátás napján a röplyukba tejjel megmosott gyapjút helyeznek, a méhek szelídek lesznek, nem szúrják meg a méhészt. A dühös méheket le lehet csillapítani, ha a röplyukat medve- vagy mókushájjal kenik be.

A kibocsátás után a hagyományosan dolgozó méhészek nem sokat törődnek a méheikkel. Legfeljebb arra vigyáznak, hogy az új raj messzire ne szálljon a méhestől. A raj továbbrepülését különböző varázscselekményekkel igyekeznek megakadályozni. A röplyuk téli dugóját nem dobják el, hanem felkötik a méhkas tetejére, hogy a raj el ne szálljon a méhestől. A méhek rajzásakor a moldvai magyar asszony ráül egy lapos kőre és kaszát, kapát penget. Erdélyben, a Dunántúlon, a palócoknál a méhész a raj elé áll, és ostorral csapkod, csengőt, kolompot ráz, kaszát, kapát penget, fütyül, hegedül, boronafogat, kést szúr a földbe, a kaput rázza, hogy a raj messzire ne szálljon. Ugyanezért Biharban a méhész mágikus kört húz a méhes köré olyan módon, hogy körüljárja, vagy az elhullott méheket kör formában a méhes köré rakja. Szeged vidékén a méhész a kasból egy darabkát letör, a méhes előtt a földbe dugja, reááll és napkelet felé fordulva imádkozik, s a raj nem száll el. Az Alsó-Őrségben a mezőn dolgozó ember, ha repülő rajt lát, leveti az ingét, kifordítja és a raj elé dobja, hogy leszálljon. Egy 17. századi kéziratos méhészkönyv pedig azt ajánlja, hogy a szálló méhraj közé a tavaszi szántás első barázdájából vett földet, vakondtúrás porát vagy a jobb sarokkal megtaposott port kell dobni, s ekkor a méhek a földre ereszkednek. Nem száll el a méhraj a méhestől, ha az üres kasokban női inget forgatnak meg, vagy ha karácsony éjjel a méhkas alól szedett földet hord magánál a méhész és ezzel a földdel az ünnepek után a kasokat meghinti. A méhek tavaszi kibocsátásának a napján a méhésznek a méhesben kell aludnia, hogy nyáron a raj el ne szálljon. Karácsony utáni vásáron a méhes gazda vásároljon egy kést, és azt szúrja bele abba a fába, amelyre azt akarja, hogy méhraj szálljon. Karácsony éjszakáján a templomba vigyen magával a méhes gazda egy mogyorófa pálcát, s amikor hazatér, azzal annyit üssön a méhkasokra, ahány rajt szeretne a következő nyáron (Zala megye). A néphit tud arról, hogy vannak olyan bűvös erővel rendelkező méhészek, akik a fára szállt rajt fütyüléssel csalják be a kasba. Azt az ágat, amelyre a méhraj rászállt, a leányok levágják, s megérintik vele a legényeket. A megérintett legény szerelmes lesz a leányba. A befogott raj helyét a fán megfüstölik, vagy sapkát tesznek a helyére, hogy a méhek arra a helyre vissza ne szálljanak. A rajzást különböző kultikus cselekedetekkel segítik elő. Így azzal, hogy Fülöp- és Jakab-nap (május 1.) táján juhtejjel kenik be a röplyukat. A méhészek Európa-szerte ismert megfigyelése szerint az anyaméh rajzás előtt különös hangot ad (krécsázik, műkézik, sípol, sír, vakog), amiről már a római méhészek is tudtak. Rajzás előtt a röplyuknál csomóban ülnek a méhek, tőgyelnek. Az első raj még abban az évben újabb rajt ereszt. Ez a fickóraj, párraj, szűzraj, unokaraj (Bodrogköz). Ha a raj már lépet épített magának és megkezdte a mézhordást, család a neve.

A méhestől távolabbra, magas fára szálló méhrajt olyan kasba söprik, rázzák bele, amelyet előzőleg különböző füvekkel (Melissa officinalis, Mentha crispa, Stachys annua) dörzsöltek be, vagy urinnal, borral, mézes cukros vízzel, édes tejjel behintették. A méhész hosszú rúdra kötött kast tart a raj alá, s egy kampóval az ágakról a kasba rázza. Az erdőben talált méhek, a kasból kiszálló méhraj füstöléséhez a méhész emberi hajjal és kutyaszőrrel vegyített rongytekercset, száraz marhatrágyát, nedves szalmát, falevelet használ. Az Alföldön a tanyákon a méhész felesége a feleresztett kútgémmel, rúdra kötött szalmacsutakkal jelzi a szántóföldön dolgozó férjének, hogy rajzanak a méhek. A megszökött rajt más földjén is joga van gazdájának követni, s ha idegen fogja be, vissza is követelheti. Hódmezővásárhelyen azonban három nap elteltével már nem. A Komárom megyei Martoson, ha a méhész megszökött rajával nem egy időben ér az idegen udvarra, gyümölcsösbe, a méhekről le kell mondania.

Nyár folyamán gazdagon gyűjtenek a méhek, ha karácsony éjszakáján a méhész búzát visz magával a templomba, s visszajövet abból néhány szemet a röplyukba tesz. Egészségesek, szorgalmasak lesznek a méhek, ha a karácsony esti vacsora morzsáit közéjük hintik. Szorgalomra lehet ösztökélni a méheket a méhkas alá helyezett hangyabolyból vett földdel vagy ha a kast megkenik hangyatojással, medvezsírral. Ha olyan botot tartanak a méhesben, amellyel Szent György-nap előtt kígyót vertek agyon, akkor idegen méhek nem jöhetnek a kasokba mézet rabolni. Gazdag hárs-, akácvirágzás idején a kas hamar megtelik mézes léppel. Ilyenkor az alá helyezett deszkaládikával, rostakéreggel vagy henger alakú szalmafonadékkal nagyobbítják meg a mézelőteret, hogy a méhek tovább dolgozhassanak. A gyenge rajokat pedig összeverik.

A méhcsaládokkal az akácosokba, hárserdőkbe való vándorlás a méhészegyesületek és tanfolyamok ösztönzésére csak a 20. század elejétől terjedt el. A barcasági szászok azonban már a 19. század közepén felkeresték a virágzó hajdinaföldeket.

forrás: meheszet.comlu.com/gondozas.html

Módosítás dátuma: 2011. november 15. kedd, 16:32